Ovációval indult a PEN, vagyis a Pécsi Egyetemi Napok idei első bulija is. „Összesen 7 kar jelentkezett a megmérettetésre, így a diákrektor-jelöltek hatalmas versenynek néznek elébe.” – mondta Szerecz Gábor, közismertebb nevén Eddy, az est moderátora. A helyszín a Szenes Klub volt április elsején.

És hogy mi várható majd a PEN-en?!
A sötét kőkorszak idején járunk, amikor a birodalmi összeesküvések miatt egy hippi mozgalom van kibontakozóban. A műtősök sztrájkolnak, a börtönőrök lázadnak és még a bajor delegáció is sörbe folytja bánatát, miközben azt kántálja: „Itt van a közgáz, hol van a jog?!" A római jog alapelvei kordában tartják a közösséget, ám az ókori nemzet egy gladiátor-felkelés áldozatául esik, így nem tudja felmutatni harci erejét a többiekkel szemben. A csata elkezdődött...
Szerzetesből szerzetek
Elsőként az „ Aaarrrgh" nevet viselő TTK-s csapat vonul fel a Szenes kifutóján. Állati szőrmékkel borított csupasz testük és kosszal teli ábrázatuk mosolyra fakaszt mindenkit. Homo Labilis, Homo Alkoholikusz és Homo Idiotikusz követi a csapatvezetőt, Hatvani Márkot (Pajzsikát), aki - mint mondja - most sajátította el az emberi kommunikációt, abból a célból, hogy beszédet mondhasson. Leszögezi azt a tényt is, hogy ők nem az észt fogják képviselni, tavalyi image-ükből is kiindulva.
Diktátorból kancellár
Ezután a BTK „SithDawn" csapata lép a színre. A birodalmi sötét erők képviseletében PENpatin kancellár, becenevén Dzsingisz ragad mikrofont. Közli velünk, hogy a Birodalomban új virágok nőnek, és ezeket ők mind-mind le akarják aratni. A bölcsész társaság valami nagy meglepetéssel készülhet, hiszen jelmezüket még nem láthattuk.
Semmiből valami!
„Itt van a közgáz, itt van a jog" - skandálja a „PENZhamisítók" közgazdász tanoncokból összeverődött közössége. Don PENge (Horváth Balázs) beszédében közzéteszi, hogy új valutát vezetnek be a gazdasági világválság megszüntetése érdekében, és ez nem más, mint a PENgő. A rabruhások táborát rendőrnők és börtönőrök veszik körbe, akik megígérik, hogy a PEN ideje alatt legalizálják a pénz- és bérlethamisítást.
Megfigyelőből résztvevő
Az ÁOK „Paradocs" néven csatlakozik idén a tavalyiakhoz. Öltözetük arra utal, mintha egyenesen a műtőből érkeztek volna közénk. Arcukat orvosi maszk fedi, hogy még itt is vigyázzanak az egészségükre. Rögtön harcba szállnak a FEEK-es hippivilággal, azt kiabálva: „PENicilin". Vezetőjük, Dave kifejti, hogy egy dologban biztosak, mégpedig abban, hogy náluk jobban senki sem ért a diák rektumhoz.
Győztesből?
A FEEK 2009-ben is nagy „aratásra" készül, bár földjeik az ünneplés miatt ugaron maradtak. A leköszönő „Parasztgroup-PEN" idén „PENstocke 09" néven száll versenybe az eddig említett riválisokkal. A mozgalom irányítója, Nagy Noémi, alias PENis Joplin személye azért is figyelemre méltó, mert ő az egyetlen női jelölt a mezőnyben. Az erőszakmentes világért küzdő gárda táncolva és boldogan jelenik meg a Szenes színpadán. PEACE! - kiabálják szüntelenül, miközben ölelgetik ellenfeleiket is.
Sörből építkeznek?
Pollack Misi idén is felveszi a versenyt. „PENdorf" néven indul harcba, bajor népviseletben. Demokratikusan választott képviselőjük, Mardell természetesen egy nagy korsó sörrel a kezében kezdi beszédét. A dél-német tartományból idelátogató műszaki emberek leginkább arra büszkék, hogy kézzel varrt jelmezeiket időben be tudták fejezni: ma délután. Néptánccal sajnos nem készültek, sokak bánatára.
És hol van Róma?
A római koncepció ötletét az ÁJK egyelőre titokban tartja. Képviselőjük Lakatos Dávid lesz, akit szintén nem ismerhettünk meg az est folyamán. Ha bárki látja őket, szóljatok nekik: kössék fel a gatyájukat, hiszen komoly megmérettetésnek néznek elébe!
PTE-PTE-PTE-PTE! és még egyszer PTE-PTE-PTE!


