„Nyitott Egyetem – a PTE tudásbázisának disszeminációja” címmel indul projekt a Pécsi Tudományegyetemen. A TÁMOP 4.2.3. elnevezésű nagyszabású pályázatot, melynek keretében e projektet 143 700 000 Ft-tal támogatta az Európai Unió és a magyar állam Új Magyarország programja, november 13-án, pénteken délelőtt mutatták be egy sajtótájékoztatóval egybekötött előadáson.

A projekt a PTE tudásbázisán keletkezett eredmények hasznosítását célozza, s ahogy azt Font Márta, a PTE oktatási és tudományos rektorhelyettese elmondta: nem csak a PTE-n belüli munkát könnyíti majd meg, hanem az egyetem külső megítélését is, hiszen várhatóan a marketingterv mellett a tehetséggondozással kapcsolatban tervezett alprogramok sem csak az alma mater falai között lesznek eredményesek.
Almási Gábor, a PTE Természettudományi Karának oktatója, egyben a projekt egyik koordinátora röviden ismertette a felvállalt tevékenységek csomópontjait:
- a marketing tervet;
- a TDK-t, melybe több OTDK megrendezése is beletartozik, például a 2011-ben a jogi karon és a pszichológia témájában ;
- a doktori iskolák programjait;
- középiskolai szakkörök megrendezését a régión belül és azon kívül;
- Roadshowt;
- a Pollack Expot;
- a Tudományos és Ismeretterjesztő Társulat (TIT) programjait;
valamint mindezekről a tájékoztatókat, beszámolókat.
A szintén alprogramként újrainduló a Mandulavirágzási tudományos napokról, valamint a Nyitott Egyetem című, az Universitas Televízió által még 2002-ben útjára indított ismeretterjesztő előadás-sorozat új elemeiről Kuráth Gabriella, a PTE Rektori Hivatal Marketing Osztályának vezetője adott rövid tájékoztatást az egybegyűlteknek. Előbbi, a Mandulavirágzás tudományos napok 2010 márciusának elején kerül majd megrendezésre, kibővítve és megújítva a korábbi, 2001-2003 között zajlott hasonló szimpóziumokat. A Nyitott Egyetem című előadás-sorozatot a PTE Universitas Televíziójának munkatársai készítik, s a Pécs Tévé és a Hálózat tévén volt eddig látható - 2010 februárjától az ismeretterjesztő előadás-sorozatot élőben is nyomon lehet majd követni, minden hónap első keddjén lehet ennek bárki részese. Így az első olyan előadás, melyen személyesen is részt lehet venni február első keddjén lesz.

A projekt társszervezője a Pécs-Baranya Megyei TIT, melynek igazgatónője, Schmidt Erzsébet mutatta be azt, általuk milyen ismeretterjesztő programokkal válik teljessé a „Nyitott Egyetem - a PTE tudásbázisának disszeminációja". Mivel a pályázatban külön kiemelték az ún. „mtmi", vagyis a műszaki, természettudományos, matematikai és informatikai területek népszerűsítését, a legtöbb program e tudományterületekkel foglalkozik.
A „Nyitott Egyetem - a PTE tudásbázisának disszeminációja" projekt összköltsége 169 200 000 Ft, a támogatási összeg 143 700 000 Ft, az önerő 25 500 000 Ft.


