Magyarország az agykutatás egyik központja – jelentette ki Freund Tamás, a Magyar idegtudományi Társaság elnöke az IBRO International Workshop 2010 konferencia előtt rendezett szimpózium megnyitóján január 20-án a pécsi MTA székházban, amit Somogyi Péter és Buzsáki György születésnapjának tiszteletére rendeztek.

A neves agykutatók névsorát Páva Zsolt, Pécs polgármestere kiegészítette: a Pécsett is tevékenykedő Szentágothai János, Hámori József, Flerkó Béla, Grastyán Endre, Lissák Kálmán, Lénárd László, Gábriel Róbert nevével. Utóbbi - egyben mint a PTE rektora - elmondta: utoljára 1987-ben volt ilyen nagy volumenű tudományos esemény Pécsett, mint ez a mostani, az idegtudományok közép-kelet-európai művelőinek idei legrangosabb konferenciája.
Az ünnepeltek, Somogyi Péter és Buzsáki György nemzetközi szinten elismert tudósok.
Buzsáki György, aki a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett, fő kutatási területe a memória fiziológiai alapjai, különös tekintettel a neuronhálózati oszcillácók szerepére. Somogyi Péter pedig egyebek között definiálta az agykéreg, a hippokampusz és a bazális ganglionok szerkezetét és működését.
A pécsi MTA székházban tartott szimpóziumot kivetítőn lehetett követni a PTE orvoskarának 2. előadótermében, valamint a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen.


