Nagy presztízsű ösztöndíj tájékoztató napja kapcsán köszöntötte Komlósi László Imre rektorhelyettes az egybegyűlteket március 28-án, a PTE Szenátusi termében. A Fulbright nap apropója a magyar iroda fennállásának 20., valamint a magyar ösztöndíjasok szervezetének szintén két évtizedes évfordulója volt. A PTE Fulbright-ösztöndíjasai is találkoztak.

Fulbright szenátor
Az ösztöndíj névadója William J. Fulbright szenátor volt, aki saját oxfordi élményei alapján álmodta meg azt az ösztöndíjrendszert, mely az Amerikai Egyesült Államok külkapcsolatait is segítve lehetőséget ad hallgatóknak, kutatóknak, oktatóknak, s a közszférában dolgozóknak arra, hogy az USÁ-ban, illetve az amerikaiak a partnerországban mélyítsék el tudásukat. A tervezetet a második világháború után, 1946-ban állította össze a szenátor, s még azév augusztusában el is fogadták. A program mára az Egyesült Államok és közel 150 ország között működik, s az ösztöndíjasok közül 43-an Nobel-díjasok.
Magyar rekord
A program történeti hátteréről is beszámoló Brückner Huba, a Fulbright magyar irodájának vezetője elmondta: hazánkban húsz éve működik az ösztöndíjprogram, s ezalatt rekord számú ösztöndíjas élt a lehetőséggel. Az első kapcsolatfelvételre egyébként 1978-ban került sor: kulturális szerződés kötetett a két ország között annak örömére, hogy ekkor juttatta vissza az Amerikai Egyesült Államok a koronázási ékszereket Magyarországnak. A gyakorlatban egy 1990-ben köttetett szerződés alapján jött létre a magyar iroda, mely az államközi szerződésen nyugszik. Az iroda tevékenységei között a Fulbright ösztöndíj kétirányú működtetése, a nyelvi készségek mérése és az alumni szervezettel való kapcsolattartás, valamint a tanulmányi tanácsadás szerepel. Utóbbi kapcsán Brückner Huba kiemelte a Magyarországon először Pécsett alapított American Cornert, mely új székhelyén, a Zsolnay Negyedben is folytat tanulmányi tanácsadást.

„Az nyerhet, aki pályázik"
A pályázatok gyakorlati tudnivalóit is ismertette a magyar iroda elnöke. Amellett, hogy biztatta a jelenlévőket, hogy pályázzanak, arra is figyelmeztetett, hogy egy ilyen anyag összeállítása idő- és energia-befektetést igényel. Az egyik kérdéses pont az ún. TOEFL-nyelvvizsga, melyet Amerikában mindenhol elfogadnak. Ez a speciális nyelvi teszt egyébként nem csak élesben tehető le: tesztelésre is mód van, mégpedig kedvezőbb áron, a budapesti Fulbright iroda szervezésében. A másik kényes pont a célintézmény kiválasztása. Az Amerikai Egyesült Államokban 4000 felsőoktatási intézmény működik, s bár akár a leghíresebbekre is jelentkezni lehet, célszerű aszerint választani, hogy hol van inkább az adott személy szakmájához illeszkedő kutatás vagy képzés. „Okos intézményválasztással az ösztöndíj akár teljes mértékben tudja fedezni a tandíj összegét. - adott tippet a leendő pályázóknak Brückner Huba. A gondos előkészítés meghálálja magát: „A Fulbright programnak olyan nagy a tekintélye, hogy számos olyan ajtó nyílik meg az ösztöndíjas előtt, melyek másként nem." - tette hozzá a szakember.
Magyar példa
Szerb László, a pécsi közgáz oktatója négy 4 hónapot töltött Fulbright-ösztöndíjasként a Washingtoni George Maison Universityn, s ott szerezte meg PhD fokozatát. „Aki kimegy, az Magyarország kulturális nagykövetévé válik" - mondta Szerb László, majd hozzátette azt is, hogy az USÁ-ban élni ugyanakkor nagyfokú alkalmazkodást is igényel, hiszen a magyar szokásoktól eltérően ott a szabályokat szigorúan betartatják, nincs mellébeszélés és nincsenek kiskapuk. „Az amerikai intézmények számára presztízsértékű, ha hozzájuk Fulbright-ösztöndíjas megy." - mesélte az oktató, aki a saját bőrén tapasztalta, milyen kedvesek és segítőkészek az amerikaiak. Szerb László arra is felhívta a figyelmet, hogy az ösztöndíj ideje alatt is érdemes önkéntes munkát vállalni, hiszen az USÁ-ban ennek nagy hagyománya és szerepe van. Ha pedig megadatik a lehetőség az Egyesült Államokban tanulni, oktatni vagy kutatni, a professzor szerint semmiképpen ne hagyjuk ki a nemzeti parkokat és az amerikai vidéket: „Az igazi Amerika nem felhőkarcolók világa." - mondta a professzor.

Május 7.
Az idén 20 éves Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság 2013/2014-es tanévre szóló ösztöndíjaira május 7-ig lehet jelentkezni. Fulbright ösztöndíjra azok a magyar állampolgárok pályázhatnak, akik felsőfokú végzettséggel valamint megfelelő szintű angol nyelvtudással rendelkeznek és az Egyesült Államokban szeretnének továbbtanulni (és/vagy PhD hallgatóként kutatni), oktatni vagy kutatni. Pályázni bármely tudományterületen és művészeti ágban lehet.
További információ: http://www.fulbright.hu/


